-Bri, figyelj...- simította a karomat Maja.- Elintéztem már. Kapsz egy képességet. Még pedig olyat, ami kevés angyalnak van. Ha azt akarod, hogy az emberek lássanak akkor azt kell suttognod, hogy látható. És látni fognak. Így ha most velem jössz, elviszlek apukádhoz, és nem csak te fogod látni, ő is látni fog. Emberi testet ölthetsz de csak 2 óráig. 2 óra leteltével, megint nem fognak látni. Ameddig látható vagy nem lesz szárnyad, csak ha arra gondolsz. Érted?
-Maja.... Én... Annyira hálás vagyok. Menjünk.
Ahogy behunytam a szemem már nyithattam is ki, hiszen megérkeztünk. Egyenesen a szobámba. Ahogy körbefordultam könny szökött a szemembe. Az emlékek villámcsapásként törtek fel bennem. A képek Jess-el az órarendem. A szekrényben a ruháim, az íróasztalon a gépem, és egy kép apával. És egy utolsó, amin Brunoval vagyok amikor egy projekten ketten dolgoztunk és amikor megnyertük az országos versenyt összeölelkeztünk. Az volt az egyik legboldogabb napom.
-Maja, figyelj apu kórházban van. Miért hoztál ide?
-Már haza engedték, nem volt komoly sérülése. Gyere lent van, a nappaliba, de előbb válj emberré.
Amint ezt kimondta erősen koncentráltam és azt suttogtam.: LÁTHATÓ.
-Na, sikerült?
-Igen, menjünk. De nehogy nekimenj az ajtónak.- Jó is, hogy szólt biztos neki mentem volna.(mert az angyalok át tudnak menni rajta.) Ahogy szép lassan lépkedtem lefelé a lépcsőn meghallottam a kedvenc sorozatom zenéjét. Azonnal rohanni kezdetem a Tv-felé.
-Ááá, ez a Kínos! Apa, mért nem szóltál, hogy kezdődik?
-Bridget? De te meghaltál. Ez nem lehet.
-Meghaltam apa, igen de angyal lettem. Azért vagyok itt, hogy elköszönhessek. Minden nap 2 órára válhatok emberré, láthatóvá.
-Ez lehetséges lenne?! Vagy csak álmodom?
-Nem álmodsz, apa, itt vagyok. Nézd... Nem igazságos, hogy máris el kell hogy váljunk, pedig ez csak 17 év. 17 éve ismerlek csak, és ez nem elég. Nem elég semmire. Nem volt időn együtt menni szilveszteri bulira, nem volt alkalmam elmondani, hogy cigizem. Nem tudtam elmondani, hogy szerelmes vagyok, hogy nem Jessica a legjobb barátnőm, és nem volt ídőm elmondani mennyire szeretlek...
-Bridget Harrison.! Te dohányzol? Mégis, miért? Hogy mered? Ez csak vicc, ugye?
-Nem apa, sajnos nem az. Figyelj csak.- Mondtam és felrohantam a szobámba a dugi cigikért.
-Látod?-kérdeztem és meggyújtottam. Isteni érzés volt szívni belőle. Mámorító, káros ugyan, de mámorító. Imádtam a veszélyt, mindig is ki akartam próbálni az extrém sportokat.Ez volt a mániám. A dobolás mellett. Ja igen. Imádok dobolni, meg gördeszkázni.
-Az én kicsi Brii-m felnőtt... Már nem az a kislány vagy. Nem az én kislányom. Már nem is láthatlak. Már meghaltál. Az emberek nem láthatnak meg. Nem tudhatják, hogy élsz. Veszélyben lennél. De most még nem vagy, szóval... Öleld meg jó öreg apádat.-suttogta. Én pedig karjaiba borultam öleltem ameddig csak lehetett. Ameddig Maja meg nem szólalt.
-Bri, mennünk kell. Most szóltak, hogy meghalt egy fiatal fiú.Nekünk kell őt is tanítani. Siess.!
-Mennem kell, apa. Majd még találkozunk.!- mondtam majd eltűntem.Azta, sikerült.
-Maja.!!!!!! Sikerült!
-Igen, látom, gratulálok, de gyere oda kell érnünk.- szólt, és maga után rángatott az ismert helyre. Oda ahol én is voltam, amikor ide kerültem.
-Szia, Maja vagyok, a tanítód. Ő pedig a társad. A másik tanítványom.
-Üdv az angyaloknál.- Mosolyogtam a számomra ismerős arcú srácra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése